Az elmúlt hétvégén csodákban volt részünk. A téli időjárásra való tekintettel, a nagymama sparheltja mellé költözött be a társaság. A javarészt párokból álló csapat nagyon hamar megtalálta a közös hangot és nagy egyetértésben készítette a cajun bélszínt, a fácánmellet és a meggyes rétest. A közel három órás munka eredményét a vendégségbe érkező Merfelsz borház tulajdonosai, borai és némi gitármuzsika tette feledhetetlenné.
És milyen borok voltak!
A szűretlen, 15 fok körüli borok könnyen jókedvre derítették az embert. Nekem a magyar nemesítésű nero szőlőből készített rosé és a szekszárdi bikavér vitte a prímet. A társaság egy jelentős részének viszont a Doppio elnevezésű házasítás ízlett a legjobban.
A remek vacsora után, másnap egy vadhúsokról szóló bemutatóval kezdtük a napot. Kardos Dániel, a Matusz cég képviseletében mesélt a vadakról. Arról, hogy hogyan érleljük, pácoljuk ezeket a húsokat. Emellett arról is szó esett, hogy a modern technológiának köszönhetően milyen minőségben kerülnek az asztalra a hideg levegővel sokkolva fagyasztott húsok.
Az előadás után nekiveselkedtünk a kürtős kalácsnak. A piciny tésztacsíkok feltekerésével mindenki szívesen eljátszott, a borókás almás körítéssel meg tényleg szinte életre kelt a tészta.
Többen, akik már sokszor és sokat főztünk a Finománia keretein belül megállapítottuk, hogy a szombati estével minden eddigi esténket felülmúltuk. Valami egészen új, összhangokban gazdag vacsorában volt részünk. Egyrészt az ételsor volt hibátlan. Az ételek önmagukban is remekek voltak, de az előétel-főétel-desszert vonulat is egységes ívet adott ki. Aztán persze ott voltak a gazdag aromájú, varázslatos borok.
Szeretnék még sok-sok ilyen estét.
A mottónk lehetne: Tessék kóstolgatni!
Imádom az előételeket. Ha nagy ritkán svéd asztalos vacsorán vehetek részt, én már az előételekkel jól lakom, a komolyabb főételekig már el sem jutok. Ezért is neveztem be a tapasokkal tapasztott (bocsánat a rossz szóviccért ) hétvégére. Nem csalódtam, valójában végigkóstoltam az egész menüsort. (Már a készítésük alatt is .)
A bejelentkezéskor Anikó rögtön „megnyugtatott”: kemény munkára készüljek. Azt hittem viccel, és nem!
Végignézve a menüt, arra gondoltam, hogy most a főpróba következik, a karácsonyi nagy főzés előtt. A menüben több olyan étel is szerepelt, amelyet bátran el tudok képzelni az ünnepi asztalon. Ráadásul, amikor „kis” családomat vendégül látom, hasonló mennyiségű étel készül.
A kezdeti lámpalázamat egy kis tésztagyúrással/dagasztással vezethettem le. Varázslatos viszony fűz a tésztákhoz, szerintem a tésztakészítésben benne van a gondoskodás, az anyaság, a nőiesség, a szeretet, minden, ami egy anyát, egy háziasszonyt jellemezhet.
A sült hagymával és szalonnával töltött mini zsemle tésztáját készítettük el elsőként.
Zsolt a séfünk (akit már nem kell bemutatni a rendszeres olvasóknak) elmondta, hogy a tészta arányaira azért kell nagyon vigyázni, mert ha összeállítás után még adunk hozzá folyadékot, vagy lisztet, akkor ragadni fog. Hoppá, rögtön új dolgot hallottam! Rendszeresen sütök kenyeret/édességeket, de ezt nem tudtam!
A tésztácskák formázásánál is tanultunk újat. Külső tenyér éllel kellett megformázni a zsemlécskéket. No, ezt még gyakorolnom kell itthon.
Fűszeres darált hússal töltött marinált paprika következett.
Salátaecetet (ecet, cukor, só bors, pici citromlé) készítettünk, amit felforraltunk. Ebbe dobtuk bele a paprikákat, kb. 2 percre. A darált hús már nyersen oly ínycsiklandó volt, hogy alig vártuk, hogy megkóstolhassuk. Ahogy sercegett a nagy tepsiben, egyre többen gyűltünk a serpenyő köré, és Zsolt bíztatására csipegetni kezdtünk.
Egyikünk szerint több só kellett bele, én a gyömbérre szavaztam, de a koriander erőteljes íze megosztotta a társaságot. Végül, a határozottabbak szórtak bele még ezt-azt. Dániel az egyetlen férfiversenyző a csapatban szorgalmasan kevergette és kóstolgatta.
A végeredmény nagyon finom lett, a fűszeres hús az enyhe, lágy húsú paprikával hihetetlen kellemes összhangot alkotott.
Melegen pácolt hal volt számomra az egyik legizgalmasabb fogás.
El is határoztam, hogy ez lesz a karácsonyi menü egyik alkotó eleme. Ráadásul ezt előző nap is elkészíthetjük, még jót is tesz az ízeknek, ha egy éjszakát érhetnek a hűtőben. Szinte pillanatok alatt elkészül.
Magas falú edénybe vizet, bort, citromot, ecetet, sok apró finomságot és olíva olajban kioldott paprikát (paprikaolajat) teszünk. Ez utóbbi egy újabb egyszerű, de annál attraktívabb konyhai mutatvány.
Zsolt fűszerpaprikát tett egy kis csészébe, amit vízzel alaposan elkevert. A tetejére olívaolajat öntött, majd a micro-ban lassan melegítette. Nagyon figyelni kell, nehogy túlhevítsük, mert akkor a paprika megkeseredik. Pár perc lassú melegítés után a csésze tetején csodálatosan csillogó piros paprikaolaj úszkált, amit belekanalaztunk a páclébe.
A páclét a többi hozzávalóval összefőztük, majd levettük a gázt, a cél az, hogy éppen csak gyöngyözzön a lé. Ebbe tettük a haldarabokat (bármilyen hal lehet, én a magam részéről a szálkanélküliekre szavazok), kb. 2 percig abáltuk és a tűzről levéve, a lében hagytuk kihűlni.
A Mediterrán zöldség polentával következett volna, azonban Zsolt látta, hogy állandó veszélynek van kitéve az ujjunk bevezetésként gyors késtechnika tanfolyamot rögtönzött. Szegény, állandóan aggódott, hogy levágjuk az első ujjpercünket. Tényleg ennyire ügyetlennek tűnök?
Mikor úgy éreztük, jól fogjuk a kést, következett a zöldség (esetünkben a cukkini) feldarabolása. Zsolt erre is három különböző technikát mutatott. Én még javában gyakoroltam, amikor rádöbbentem, ismét lemaradtam a lehetőségről, hogy a kukoricával megbarátkozzam. Nagyon vártam a polenta készítését, mert bevallom, nem vagyunk jó viszonyban a kukoricával. Arra gondoltam, hogy talán most megláthatom benne a kellemet, a bájt . Sajnos most sem a szebbik arcát mutatta, mert a polenta (nevezzük csak nevén: puliszka) nem akart a formába bemenni, majd onnan kijönni, ragadt és nyúlt és akkor én már haragudtam is rá.
A Hagymás lencsével töltött sonkát nem csak szilveszter környékére ajánlom, hiszen egyszerűsége és íz harmóniája bármikor megállja a helyét. Gyakorlatilag a főtt lencsét besűrítettük feta sajttal, fűszereztük, és sonkába tekertük. Kis tésztakorongokat készítettünk alá. Talán ha ez elmarad, se hiányzott volna, hiszen a lencse a sonkában olyan tökéletes összhangot alkotott, hogy nem maradt hiányérzet utána.
Az egyik legizgalmasabb fogás a taco krém készítése volt. Kaliforniai paprikát sütőben sütöttük meg. És igen! Lejött a héja! Nem kellett jeges vízbe mártogatni és különböző kunsztokat csinálni vele, hanem magától, egyszerűen le tudtuk húzni a héját. Ez is előre elkészíthető étel, de nem hiszem, hogy megvárja a vendégeket, mert annyira, de annyira kínálja magát, hogy állandóan kóstolgatni kellett. Egy idő után azt vettük észre, hogy a kóstolgatáshoz használt kiskanalak nagyon gyorsan elfogynak. Ezért a leleményesebb séfpalánták már le se tették kanalaikat, csak óvatosan a következő tál felé vették útjukat .
Három édességet készítettünk, amelyeket szintén muszáj volt folyamatos kóstolással ellenőrizni. Szemmel láthatóan az alapanyagokból is több fogyott, a csoki lencsét (amit megolvasztottunk) pótolni is kellett. Én a tál széléről a rászáradt csoki maradékát mentettem meg kis csapatunknak. A legnagyobb sikere a vajas tésztában sült csoki birspürével című költeménynek volt. Egyszerűen tökéletes! Még most is érzem a számban azt a tökéletes íz hatást.
A többi édesség nem tartalmazott csokoládét, ezért ahogy a nagyfiam mondaná: „az nem is édesség, amiben nincs csoki” alapon nem is említem ezeket. (Elnézést az elfogultságért!)
Zsolt azt ígérte, hogy ha meglátjuk a kezében a kagylókat, vége az „erőltetett menetnek”.
A Toscan fekete kagyló nagyszerűsége az elkészítésének egyszerűségében rejlett. Valójában egy kellemesen ízesített főzőlét kell hozzá készíteni és kb. 3 perc alatt kész a világ legfinomabb csemegéje (persze ha szeretjük a tengeri kütyüket).
Mikor valóban elérkezett a kagylók ideje, már nagyon fáztunk a teraszon. Az fel sem tűnt számomra, hogy ránk sötétedett, de a hideg egyre jobban kúszott felfelé a végtagjaimban. Valószínűleg mások is így érezhettek, mert előkerült az itallap és a legtöbben pálinkával melengették magukat. Nem is tudom, melyiket ajánljam, a szilvát, vagy a mézes bodzát, netán kajszibarackot?
Döntsétek el Ti, gyertek és kóstoljátok végig mind a páleszeket, mind a fenti menüsort is!
Egy vallomással tartozom a végére: kedden voltam először éhes.
Az írásért köszönet Strausz Györgyinek.
Ócska kis szójáték, tudom. De nem lehetett kihagyni.
A múlt heti FINOmÁNIÁs hétvégénk a tapasok bűvkörében telt. A vendégváró falatokra érkező lánycsapatok és egyéni versenyzők nagyon jól teljesítették a monstre szombati napot, és felüdülve görgették, kényeztették, töltötték, formázták, kenték a vasárnap délelőtti kenyereket.
A tapasokról tudjuk, hogy piciny falatnyi étvágygerjesztők, esetleg sör- vagy borkorcsolyák. Ám azzal nem biztos, hogy mindenki tisztában van, hogy ha nem két szelet sonkát kívánunk egy cseppnyi tálban asztalra tenni, akkor bizony szembe kell nézni vele, hogy tapast készíteni időigényes. Tízfélét pedig végképp az. Így aztán szombaton alaposan megizzasztottuk a társaságot, de volt miért, mert cserébe vacsorára apró ékszerek kerültek tányérra.
Készült fűszeres marhahússal töltött marinált paprika, volt sült hagymával és szalonnával töltött zsemle, lencsével töltött sonka és még néhány apróság.
Desszert fronton is a tapas vonalat tartottuk szem előtt, így a kistányéron is több résztvevő kellette magát. A csokoládéval töltött vajastészta birspürével egészült ki, készült gyümölcsös empanadas és egy halvány mogyorós ostya, amihez Baileys-habot álmodott a séf.
Vasárnap kenyérgyúrással melegítettünk, majd mire kisebb izomláznyit játszottunk a kenyerekkel, nekiveselkedtünk az ebédhez tervezett vaníliás salzburgi galuskának. A galuska a korábbi összeállításokban is jól muzsikált. Levesbetétnek is kedveljük, zöldséges szószban is szerethető, julienne-re vágott krumplival is remek, és vaníliásan is nagyon klassz.
Szóval tartalmas, izgalmas és munkás hétvégét tudhatunk magunk mögött. Sok szereplővel, lelkes séfpalántákkal és sok izgalmas recepttel (amiket majd apránként közre is adunk, jó szokásunkhoz híven).
hétvége szinte az egész országban a szüret jegyében telt el, és bár a Szentendrei-sziget nem tartozik az ország történelmi szőlőtermelő vidékei közé, a Rosinante Fogadó*** kertje erre a 2 napra mégis a szőlő bűvöletével telt meg. Igazi indián nyár köszöntött be, és a lelkes résztve
vőket a nyári konyhában aranyló napfény, friss őszi gyümölcsök és Gál Zsolt mesterszakácsunk várta. A séfpalánták a FINOmÁNIA szezonnyitóján hagyományos szüreti ételeket készítettek el. Így került a vacsora asztalra levelesre hajtogatott töpörtyűs pogácsa, zsenge malac mustban pácolva, kukoricával göngyölt újkáposztával, vargabéles szőlővel. A vacsoránál abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a verpeléti Varsányi Pincészet látogatott el hozzánk, és megkóstolhattuk a „Három Gráciát” (Gabriella Chardonnay, Judit Egri Merlot, Katalin Egri Bikavér). Ezúton is köszönjük Katalinnak és Gedeonnak! A másnap reggeli közös mustkészítés, zsemletésztagyúrás, a szürkemarha hamburger grillezése és a mézes-szőlős pite elkészítése igazi jutalomjáték volt….és ezúttal az idő is kegyes volt hozzánk. 
Hozzávalók 4 fő részére:
1 l must, 1.2 kg malac, 10 dkg füstölt szalonna, 8 levél fejes káposzta, 60 dkg kukorica, kb. 6-8 dkg kukoricadara, só, bors, tárkony, babér, kakukkfű, rozmaring ízlés szerint, 4 dl tejföl
Újabb élménybeszámoló, ezúttal a Sajtkukac gasztroblogon.A Rosinante Fogadóba lépve, mintha egy hatalmas családi házba érkeztünk volna meg. Füles fotelek, kanapék, többszáz könyv a polcokon, társasok, kártya, sakkészlet. Már csak a kandallóban pattogó tűz hiányzott – de az évszakra való tekintettel ezt kivételesen elnéztem nekik.
Tovább itt olvasható.
A múlt heti főzőkurzus sztárja a kakaóbab volt. Főztünk vele, beszéltünk róla, lekövettük az utat a babtól a táblás csokoládékig, kvízeken törtük a fejünk, és azon méláztunk, hogy milyen jól muzsikál a sörös csokoládés mártás az endíviával és a csirkével, s micsoda szimbiózisban él a bélszín a kakaóbab törettel.
A mesterszakácsunk által összeállított menü megmutatta a csokoládé sokoldalúságát. Mártásokhoz használtuk, piskótát és krémet készítettünk vele. Mellépróbáltunk ízeket, figyeltük, hogyan sejlik elő a chili, miként él a menta a desszertnek készített krémben, milyen a mélysötét csokoládészuffléhoz a sörös, gyömbéres sorbet.
Hogy teljes legyen az élmény, második nap Pelle Csilla - a szentendrei Édeni csokoládébolt elhivatott tulaja - tartott bemutatót nekünk.
Mesélt a kakaó történetéről, a gyártási technológiákról, a konsírozásról és arról a bizonyos csíráról, ami miatt mindez szükséges. Mesélt még arról is, hogy mi különbözteti meg a prémium minőségű csokoládét, a kommersz példányoktól. Kóstoltunk chilis forró csokoládét, majd világ élvonalát képviselő táblákat bontottunk. Michel Cluizel csokoládéitól kezdve, az Amedei Chuao-jáig mindent végigpróbáltunk.
Zárásként pedig megtanulta a társaság, hogy milyen egyszerűen lehet a mascarponeból tökéletes és könnyű pohárkrémet készíteni. Most egy kevés kakaóval ízesítettük és - mint ad Isten - kakaós piskótatallérokkal rétegeztük.
Csokoládétól és új ismeretektől eltelve indultunk haza.
S ez nem is olyan meglepő, ha azt vesszük, hogy a gasztroblogger büszke ikres anya, és egy seregnyi más, büszke, ikres és éhes anyával rendszeresen összejár enni.
A hétvégén újabb FINOmÁNIA kurzust tartott Gál Zsolt séfünk. A két főszereplő a vanília és a fahéj volt, melyekből az ember első blikkre valami édességet készítene. Zsolt azonban levessel, főétellel és desszerttel is készült, melyek elkészítésének titkait pénteken délután ismerhették meg a résztvevők. A lelkes csapat megtanulta, hogyan kell rákot tisztítani, miket kell tenni egy finom ráklevesbe, hogy az íze harmonikus legyen, és hogy miként is kerül a vanília a képbe. Fő fogásként mézes vörösboros pácban érlelt szűzsültet készítettünk, fahéjas kéregben úgy, hogy rózsaszín legyen, mégis omlós, (kenyérpudinggal és vörösboros szilvával). A desszert teljessé tette a napot, mert elleshettük, hogyan élhetjük ki kreativitásunkat egy nagyon egyszerű művelettel: csokoládépöttyökből gyönyörű virágminták születtek a piskótatésztán. A fahéj parfét saját kezűleg készített karamellás kosárban tálaltuk, és mindenkinek elfogyott a tányérjáról:).
Kis csapatunk közös életének talán legfelemelőbb napja volt a múlt péntek. Május 22-én volt ugyanis a FINOmÁNIA élményfőző sorozat főpróbája. Annyira jól sikerült azonban, hogy így utólag inkább „premier előtti” előadásnak nevezném. 10 nappal korábban még a vendégek miatt izgultunk: vajon szabaddá tudják-e tenni magukat? 5 nappal korábban a hímzett kötényekért remegtünk: vajon elkészülnek-e időben? 3 nappal az esemény előtt a meteorológai jelentéseken csüngtünk, 2 nappal korábban pedig aggódva nézegettük az eperföldeket: vajon beérik-e péntekre a híres tahitótfalusi eper?
