A brüsszeli élménybeszámoló II. fejezete

Szóval ott hagytuk abba, 12 órán belül lett Dávidnak szupi vörös útlevele, de közben sikeresen lebetegedett, és emiatt úgy döntöttünk, hogy az egészet elhalasztjuk egy héttel. Ez nem kevés pénzbe és idegeskedésbe került, de végül jó döntésnek bizonyult, mivel egy egészséges babával utazni mégis nagyobb megnyugvás mint egy hurutosan köhögővel, akinek óránként kell kiporszívózni az orrát.

(Egyáltalán hogy vittük volna a porszívót magunkkal? )

Brüsszelben csodás karácsony utáni kavalkád fogadott, díszkivilágításban úszott a város, a Sainte Catherine tér mellett óriási gourmet piac és karácsonyi forgatag: korcsolyapálya, óriáskerék, mini bobpálya, forró kriek sör, fokhagymás csiga és ezernyi finomság várta látogatókat.

A szokásos kötelező látnivalók közül kipipáltuk az Atomiumot, az „Institutions européennes-t”, a Pisilő Fiút, beszagoltunk és túl füstösnek találtuk a Delirium Tremenst, majd tiszteletünket tettük a Palais Royal előtt.
Babával természetesen másképp néz várost az ember, igyekszik betartani a játékszabályokat, nehogy kiverje a biztosítékot a kisembernél. Mi sem akartunk mindenhová eljutni csak azért, hogy elmondhassuk aztán, hogy ott voltunk.

Ami a gasztrotippeket illeti: érdemes elmenni a Mautner Zsófi által ajánlott Mer du Nord nevű helyre a Place St. Catherine-on. M. ZS. így írt róla: „Ez a negyed az 50-es évekig a város halpiacaként szolgált, ma a legjobb seafood éttermek helyszíne. Van ott a sarkán egy hely, Brüsszel legjobb halszaküzlete. Azon túl, hogy a legkiválóbb minőségű, legfrissebb halakat és herkentyűket árulja, hétvégén szabadtéri bárrá alakul, ahol néhány euro-ért kínál frissen készülő, kisadagos grillezett halakat, osztrigát, nyers(!) kagylót, illatozó hallevest, fokhagymás, zelleres, ízes lében fővő csigát, mellé a passzoló pohárka fehérborral. Itt mindent meg lehet kóstolni, amit az ember esetleg soha nem mert.”

Leteszteltük, tényleg ilyen.

Pommes Frites

Valamiért a belgák azt hiszik, hogy a sült krumplit ők találták fel, és nemzeti öntudattól dagadó kebellel árulják pommes frites néven. French fries-nak a 2. Vh alatt az amerikai katonák neveztek el, mert azt látták, hogy franciául beszélő emberek sütögetik a krumplit… Hmm-hmm…

Goffri

Emellett az utcán percenként találkozunk egy goffri sütővel, aki a híres „Gauffre liegeoise”-t árulja, melynek csábító karamelles-vajas illata miatta szinte teljesen lehetetlen ellenállni.

Moules-frites

Igazi nemzeti eledel, mi 4 nap alatt 3 féle verzióban találkoztunk vele, egyszer sima sós-borsos vízben főzve, másodszor tejszínes mártással, harmadszor paradicsomos tejszínes öntettel, mindhárom alkalommal angolzellert csempésztek mellé és kis fekete lábosban szolgálták fel sült krumplival. A végén már kicsit sok volt a jóból…

Sör, sör, sör

A több száz féle belga sörből csupán 6-8 félét voltunk képesek megkóstolni. Maradandó élményt a Cantillon sörfőzde jelentett, amely egy külvárosi arab gettó -szerű negyedben bújik meg immár száz éve. Itt az eredeti száz évvel ezelőtti módszer szerint készítik, családi vállalkozásban, a Lambic, Geuse és Kriek söröket. Nagyon otthonos kis sörgyáracska, ahol a dédunoka , egy 35 körüli leányzó és apukája , a 3. generációs serfőző mester fogadott minket.

Ez a négy nap szép volt, jó volt és bebizonyította, amit már eddig is sejtettünk: lehet babával világot látni, de semmi nem úgy lesz, ahogy azt Móricka elképzeli…