Baba-mama jóga napok a Szentendrei-szigeten
Igazi nyári feltöltődésben volt részünk kedden a Rosinante Fogadóban. Tudjuk, hogy minden főzőtanfolyam más, de ezt a mostanit TÉNYLEG semmihez sem lehetett hasonlítani.
A belső harmónia jegyében kezdtük és fejeztük be a napot. A reggeli baba-mama jógán nemcsak a kicsiket mozgattuk át, de nekünk, kismamáknak is sikerült végre magunkra is fordítani pár percet.
A délelőtti babaúsztatás rövid volt ugyan a kissé hűvös vízben, de annál nagyobb élmény. Dóra baba, aki igazi vízi manónak bizonyult, vitte a pálmát a partról való bátor becsúszással és a merüléssel. Az én kis Dávidom alig 5 hónaposan még nem találkozott ilyen nagy vízzel, ezért kicsit meglepődött, de aztán ő is élvezte.
A könnyű nyári ebéd után az anyacsoport beszélgetés meglepően sok témát vetett fel, úgyhogy már alig várom, hogy szeptemberben elinduljon Szentendrén a találkozó sorozat, mert minden bizonnyal lesz miről beszélgetnünk.
És hogy hogyan kapcsolódott mindez a FINOmÁNIÁ-hoz? Hát délután Gál Zsolt séf barátunk az egészség jegyében 4 gabona alapú, baba- és családbarát recepttel örvendeztetett meg minket. Az alábbi ételeket lelkesen készítettük el, amíg kisbabáink látható érdeklődéssel figyeltek a teraszon felállított kiságyból:
- rukkolás-mentás köles saláta
- padlizsánnal töltött sült paradicsom
- gyömbéres-karottás lepényke
- zabpelyhes túrógombó fahéjas meggyel
A FINOmÁNIA legkisebb tiszteletbeli séfje, a 9 hónapos Léna baba a legjobb bizonyíték arra, hogy nem lehet túl korán elkezdeni a gasztromániát.
A vacsorához csatlakozott hozzánk Déri Barna hangtálas, aki csodálatos hangokat varázsolt elő ősi kínai és indián hangszerekből, elvarázsolta a kicsiket és egy kis ízelítőt adott a nagyoknak a hangmasszázs élményéből.
Összességében hiperintenzív, remek napunk volt, és én személy szerint már alig várom a következő, augusztusi újabb baba-mama jóga találkozót.
Az elkészített recepteket természetesen a napokban közzé tesszük, hogy kipróbálhassa őket minden húsevő és vegetáriánus rajongónk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése