2010. március 3., szerda

Indiai hétvége

Nagyon vártam ezt a hétvégét. Valahol a saját lobbim sikereként éltem meg, hogy Alexa és Neil jóvoltából két napra kicsit kiléphettünk a télből, és nyarat idéző ételeket készíthettünk, kóstolhattunk. Az idő is kedvezett ehhez az illúzióhoz, a zárt teraszra már-már melegen tűzött a nap.

A hétvégén próbáltunk egy szűk, de tisztes keresztmetszetet adni arról, hogy mit is takar az indiai konyha. Ettünk daal-t (lencse), készítettünk chapatit, pakorát, curryt, megkóstoltuk az indiai „rizses húst” a biryanit és szerelembe estünk a paneer paratha-val. Ittunk magnólassit, készítettünk és kóstoltunk indiai édességeket.

A hétvégére jelentkező séfpalántáink nyitottsága nem csak az indiai kultúra felé irányult, hanem nagyon hamar egymást is elfogadták, és öröm volt nézni, ahogy egy nagy csapatként dolgozik mindenki.

A vacsora is rendhagyónak bizonyult. A nagy közös tálakban szervírozott ételek után, Zsolt meglepetéstortája következett, amit a négy születésnapos vendégünk tiszteletére készített. A múltkor mennyekbe magasztalt pezsgőfagylaltot ezúttal krémbe álmodta és azzal töltötte meg a csokoládés piskótalapokat.

Ezen felül Indiát járt barátunk Shy is tartogatott számunkra némi meglepetést. Feleségével, Zsuzsival képes beszámolón keresztül próbálták még közelebb hozni hozzánk a brit korona egykori ékkövét. Azt hiszem ezzel az élménnyel vált teljessé a szombatunk.

Vasárnap a csapat unszolására Neil levette az európai ízlelőbimbók védelmében magára erőltetett visszafogottságot, és végre olyan erővel éltek a fűszerek, ahogy azt egy igazi csípős curry-től elvárhatjuk.
Sokadjára bizonyosodott be számomra, hogy a kenyérkészítést mindenki élvezi. A társaság lelkesen gyúrt, nyújtotta és sütötte, majd ebédnél falta a chapatit.

Gazdag, jó hangulatú hétvégét tudhatunk a hátunk mögött.

Mirelle

A hétvégén készült képek: Indiai

A valentin-napi hétvége képei: Afrodiziákumok hétvégéje

2 megjegyzés: