2010. szeptember 7., kedd

Indul a hatodik szemeszter Chef Makinál

Ma délután Chef Makinál voltam vendégségben. Makihoz jó menni, mert mindig igazi meleg kedvességgel fogadnak, látszik, hogy szívesen látják a hozzájuk érkezőket. A program egy kis sajtótájékoztató volt, ahol az idei ősz újdonságairól meséltek. A többesszám azért van, mert 3-an mutatkoztak be, 3 ember, akiket a főzés szeretete hozott össze. Raj Ráhel a zsidó konyhába, Beleznay Tamás a magyar kulináriába, Maki pedig a japánba "szerelmes". A másik közös nevező Maki, Ráhel és Tamás között, hogy hisznek abban, a hétköznapok feszített tempója mellet is lehet örömmel és szeretettel főzni, és a három nemzet konyháját igazából az is köti össze, hogy együtt ülnek le egy nagy asztalhoz a zsidók, a magyarok, és a japánok egyaránt. Mindhármójuk akkor elégedett és boldog igazán, ha az egészséges alapanyagokból készített igazi éltelek elfogyasztása után, vagy közben csillogó szemeket látnak és örömet tudnak szerezni a családnak, a barátoknak, a vendégeknek. Minden tanár saját különleges falatkákkal készült az uzsonnára: Maki Yuzu madártejjel, Ráhel flódnival, Tamás pedig savanyú-káposztás-baconos haséval. A céklás-csokis torta vaníliás krémmel pedig mennyei volt!
Nagyon kellemes kis délután volt, jó volt látni ezeket a vidám, tudatos embereket és jó lesz tőlük tanulni a Makifood főzőiskolában! Jelentkezni itt tudtok.

Anikó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése